|
|
1999 Zemplén, Kemence-patak
(Részlet Fábry Szabolcs: Csapatparancsnokságom története címû írásából)
Keretmese: Esze Tamás és a talpasok
Nagyot fordult velem a világ. Lucával a "bûvös" 7. évben szakítottunk, újra egyedül maradtam Veszprémben (illetve nem maradtam egyedül, de errõl majd késõbb). Ekkor már dolgoztam a Protestáns Iskolában, ami akkor szûnt meg (fogalmam nem volt, hogy mihez kezdek). Ahogy az lenni szokott, gyorsan bele is ugrottam egy kapcsolatba, késõbb házasságba (rövid idõn belül válás is lett a vége. Ha kérdeznétek: Emese nagyon boldog, azóta õ is megtalálta élete hozzávaló párját és ami mindennek az alapja: sokkal közelebb került õ is Istenhez, mint korábban voltunk). No, de ne rohanjunk ennyire elõre.
A zempléni táborba jöttek elõször azok a kiscserkészek, akik az évtized közepére kialakult új kiscserkész-rajnak (László Lilla vezette ezt a rajt sokáig Ambrus Lillától átvéve a szolgálatot) elsõ, "teljesen saját nevelésû" cserkészei voltak. Túlnyomórészt a protestáns iskolai osztályom elsõsei voltak és ekkor váltak szinte róverré, kamasszá a Hangya õrs fiúcserkészei, akik pont olyan kemény fiúk voltak, mint akikért annak idején Bi-Pi kitalálta a mozgalmat. Nagyon szerettem õket, mert minden nehézségük ellenére õszinte, kritikus és egyenes fiúk voltak.
Ezt a tábort - bár hirdettem a lehetõséget - egyedül voltam kénytelen elõkészíteni. A tavaszi szünetet erre szenteltem. Volt egy nagyon szép Pulim, Bojtár. Õ jött el velem. Egyszer majdnem elveszett Kovácsvágáson (épp a helyi református lelkésszel egyeztettem az ottani szolgálatot, mert minden vasárnap elmentünk a táborok és a tanyázások alatt a környékbeli templomba, ahol jelenlétünkkel, dalainkkal szolgálatot vállaltunk). Kétségbeesve kerestem Bojtárt, két óra múlva leltem meg, a kocsmában haverkodott...
A táborban 36 órás portyát tartottunk. Gond gondot követett. Valami vírussorozat is végigfutott kemény lázzal kísérve sokakon, Emese ápolta a betegeket, rengeteg pénzt elvitt az ügyeletre futkározással a benzin, a gyógyszer és a tábor anyagi elõkészítettsége sem volt tökéletes. Szóval nehéz helyzetben voltunk és türelmetlenek egymással. Komoly vita, veszekedés lett a vége. Emlékszem, elment a csapat Sárospatakra - én akkor maradtam a táborban, hogy aki ezt a napot szervezte (napostiszt), hadd csinálja és éreztem is, jobb, ha most egy picit maradok. Elõkészíteni próbáltam Emesével egy gyertyás meglepetést, amit bocsánatkérésnek is szántam, bár a vitában már igyekeztem visszafogni magam. Volt Veszprémben, aki utólag úgy látta, hogy keményen kellett volna fellépnem és nem vitatkoznom, mert ott gyerekek is voltak, akik rám voltak bízva stb. Hazaküldeni a vitatkozókat és itthon folytatni vagy lezárni a vitát. Nem tudom, már nem akarom megítélni a dolgokat. Nem így tettem.
Fábry Szabolcs
cserkésztiszt
|